vásár kategória bejegyzései

Kiállítások, Ismétlődő Programok, Szinházi Előadás, La Sposa programok Gyulán 2024. április 11-17.

Kiállítások, Ismétlődő Programok, Szinházi Előadás, La Sposa programok Gyulán 2024. április 11-17.

1. Keleti Éva – Szubjektív – fotókiállítás a Kohán Képtárban április 21-ig.

2. Tájvízház – Újrahasznosítás a paraszti kultúrában április 26-ig.

3. EMLÉKEZÉS – válogatás Oláhné Keresztessy Éva és Hajdik Antal műveiből április 30-ig.

4. Úgy táncolnék veled…Táncoktatás a Vígadóban április 12. 17 óra.
Táncoktatás indul a Vigadóban egyedülállóknak és pároknak, minden felnőtt korosztály számára.
Minden táncolni vágyót szeretettel vár Petrovits Petra, oktató.

5. Kollár István: Alzheimer filmvetítés és beszélgetés a MK-ban április 12.
Kollár István dokumentumfilmjét díjtalanul tekinthetik meg az érdeklődők.
Az Alzheimer című alkotás rendezője, Kollár István szerint az egész világon, így hazánkban is kezdik felfogni, kimondani a szakemberek a súlyos igazságot: a demencia, az Alzheimer egy új népbetegség, amely ma éppúgy rengeteg áldozatot szed, mint a rák, vagy egykor a pestis. Sajnos felkészületlenül érte a tudományt, az orvosokat és a családokat is. Senki nem tudja, kinek mi a feladata, ki kihez fordulhat, hol és mi a segítség….
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/kollar-istvan-alzheimer-filmvetites-es-beszelgetes
video: //www.youtube.com/watch?v=MfOu8fQODrs&t=19s

6. La Sposa: Boldog névnapot Gyula! – Rendhagyó Gyula a La Sposa Caffeban április 12. 18 óra.
Gyula (név)nap a La Sposa számára duplán fontos ünnep minden év április 12-én, hiszen családjukon belül van Gyula keresztnevű rokonuk, valamint városunkat is megünneplik.
Idén úgy döntöttek, hogy Gyula nap alkalmából egy program keretében kívánnak ünnepelni, és kulináris élvezetekkel tarkított vacsorára invitálnak minden kedves érdeklődőt.
Nem is akármilyen menüsort álmodtak meg, a tradicionális és újkori gyulai alapanyagokra és ételekre helyezik a hangsúlyt az ünnepi vacsorán. Így természetesen nem maradhat el a mindenki által kedvelt, és több évtizedes múltra visszatekintő Gyulai kolbász és májas, de kézműves sörrel készült főétellel ugyanúgy készülnek, mint az elmaradhatatlan Gyulai pálinkával!
Ők így szeretnénk kifejezni lokálpatrióta szellemiségünket, elkötelezettségünket és szeretetüket Gyula város iránt, míg a névnapjukat ezen a napon ünneplő vendégeiket egy welcome pálinkával köszöntik!”

7. Anna Frank – monodráma a Várszinházban április 12. 19 óra. A Múzsák Társulat előadása.
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/varszinhaz-anne-frank

8. Női szalon – Az Almásy-kastély kincsei április 13-14.
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/noi-szalon-almasy-kastely-garantalt-programjai?instance=542006

9. Reneszánsz délelőtt a Gyulai Várban április 13-14.
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/reneszansz-delelott-a-gyulai-varban?instance=542788

10. XXVIII. Medivid Agility Kupa és XIX. Paragility Kupa prilis 13-14.
A 28. alkalommal megrendezésre kerülő Medivid Agility Kupa és a 19. alkalommal megrendezésre kerülő ParAgility Kupa célja, hogy megismertesse az Agility és a ParAgility sport fogalmát. Akár résztvevőként, akár látogatóként, részesei lehetünk a szórakozásnak és az önfeledt versenyzésnek. Magyarország leghosszabban tartó Agility versenysorozata. A verseny az esélyegyenlőség nevében ép és sérült versenyzők együttes részvételével kerül megrendezésre. A kutyák mérete alapján négy kategória – maxi – midi – mid+ – mini. A versenyzők és kutyáik szintje alapján ParAgility kategória – kezdő kategória – Maxi, Midi, Midi+ – Mini – A/1 – A/2 – A/3 és a kutyák életkora alapján veterán kategória.
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/xxviii-medivid-agility-kupa-es-xix-paragility-kupa

11. Portéka Kézműves és Termelői vásár a Világóránál április 13. 10-17 óra között.

12. A kastély gyertyafényben április 13.
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/a-kastely-gyertyafenyben-2?instance=542796

13. Gyertyafényes vártúrák április 13.
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/gyertyafenyes-varturak?instance=542804

14 La Sposa: Arte Con Vino – Kreatív Ecsetek Estéje április 13. 17 óra.
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/la-sposa-arte-con-vino-kreativ-ecsetek-esteje

15. Éjszakai wellness a Várfürdőben április 13.
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/ejszakai-wellness-varfurdo-kft?instance=542780

Tavaszi Programok, Koncertek, Költészet Napi Rendezvények, Szinházak Vendégjátékai 2024. április 11-17. IV. oldal Programok az Alföldön Békés megyétől, a 3 Észak-Magyarországi megyében.

A Tavaszi Programok április közepén tetőznek. Rengeteg a rendezvény a Magyar Költészet Napja alkalmából 11-én, József Attila születésnapján és környékén 9-13 között. Még maradt egy-két Tavaszi Fesztivál, de a programok zömét a Szinházak Vendégjátékai adják. A 160 körüli programkínálatot 4 oldalon osztottuk el.
Az első oldalon Budapest, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye.
A második oldalon Zala és Somogy, a két Nyugat-Dunántúli megye.
A harmadik oldalon Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye programjai.

Tavaszi Programok, Koncertek, Költészet Napi Rendezvények, Szinházak Vendégjátékai 2024. április 11-17. IV. oldal Programok az Alföldön Békés megyétől, a 3 Észak-Magyarországi megyében.

Békés megyében:                                                                                                                  Tavaszi Túrák, Kiállítások a Kőrös-Maros Nemzeti Parkban 2024. április.

A visitgyula.com aktuális programjai:                                                                        Kiállítások, Ismétlődő Programok, Szinházi Előadás, La Sposa programok Gyulán 2024. április 11-17.

123. Békéscsabai Tavaszi Fesztivál a Csabagyöngyében április 30-ig.
124. Költészet napja a Lencsési Közösségi Házban Békéscsabán április 11. 15 óra. 125. Szép nyári nap – Neoton musical a Csabagyöngyében április 11. 19 óra.
126. Kocsmaszurikáták – Szikra László önálló humorestje a VOKE-ben április 11. 19 óra.
127. „Rászedett ördögök” a Napsugár Bábszínház három magyar népmeséje a vásári bábjátékhagyomány eszközeivel április 13. 16 óra.
128. Karinthyráda – Monodráma Haumann Petra előadásában a Csabagyöngyében április 15. 19 óra. 129. Thank You for the Music – Köszönöm a zenét – a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar és a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar koncertje április 17-én 19 órától a Csabagyöngyében.
130. A magyar költészet napja – `Mesél Füzesgyarmat`- Fotókkal színesített irodalmi műsor Hegyesi János műveiből április 11.
131. Ismerős Arcok – 25 éves jubileumi koncertturné Békésen április 12.
132. Cintányéros cudar világ – Operett gála a Budapesti Operettszínház művészeivel Orosházán április 13. 133. ÚJ Aradi Varga Show – Gyomaendrődön április 11. 19 óra.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében:
134. Sör-Feszt Szolnokon az Ormos Imre Parkban április 13. A fellépők között a Bon-Bon. 135. A Vers Napja – Versajándék a Verspatikából Tiszafüreden április 11.
136. A viadal, avagy a kakas, a császár és a gyémánt-félkrajcár – Ládafia Bábszínház előadása
Tiszafüreden április 12.
137. Motyó király birodalma – A Harlekin Bábszínház előadása Tiszafüreden április 16.

Hajdú-Bihar megyében:
138. Debreceni Tavaszi Fesztivál április 19-ig. Városnap 11-én.
139. Kodály Filharmonikusok nagyzenekari koncertje Debrecenben a Kölcsey Központ Nagytermében április 16.
140. 5 Karinthy – Karinthy Vera-Bornai Tibor irodalmi est Hajdúszoboszlón április 10. 18.30
Versmaraton a Költészet Napja alkalmából Hajdúszoboszlón a KMVMK-ban április 11.
141. Bud Spencer & Terence Hill emlékzenekar koncertje a Rock Cafeban április 12.
142. Aradi Maksa-Varga show Berettyóújfaluban – Aki átmegy, menjen bét is! április 17. 19 óra.
143. IX. Hurka-pite Fesztivál Polgáron a Főtéren április 13.

Szabolcs-Szatmár-Berek megyében:
144. A Magyar Nemzeti Cirkusz tavaszi turnéja Nyíregyházán április 11-14. 146. Clauságok – Liptai Claudia önálló teste Nyíregyházán április 12.
147. XIV. Országos Mécs László Szavalóverseny Ajakon április 12.

Észak-Magyarország:
148. Verstúra Salgótarjánban a Költészet Napján április 11. 10-30-tól. 149. Anyatigrisek musical vígjáték Salgótarjánban április 13. 19 óra.
150. Palóc Placc – Helyi értékek vására Balassagyarmaton a Palóc ligetben április 14.

Heves megyében:                                                                                                                 A Hatvani Tourinform aktuális programjai:                                                        Költészet Napi Rendezvények, Kézművesség, Koncertek, Lovas Szinház előadása Hatvanban 2024. április 11-17.

A visiteger.com aktuális programjai:                                                                          Hungarikum Piknik a Szépasszonyvölgyben, Koncertek, Összművészeti Fesztivál Egerben 2024. április 11-17.151. VersTér Gyöngyösön a Költészet Napja alkalmából április 10-11. 152. Orosz Zoltán harmonikaművész szóló koncertje Gyöngyösön április 12.
153. Hamupipőke – zenés mesejáték a Fogi Színház előadásában Gyöngyösön a MMH-ban április 13. 10.30

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében:                                                                          A Mezőkövesdi Tourinform aktuális programjai:         Múzeumi szalon- beszélgetések a kultúráról – A szörme viselése az ókortól napjainkig. Előadó: Csizmaz Zsolt szőrmekikészítő timármester április 11. 16 órakor a Matyó Múzeumban.
Poétás Piknik a Hadasban Petőfi körtefájánál – Hozz egy verset magaddal és mondd el! április 11. 17 óra.
Dumaszinház: No Para – Musimbe David Denis önálló estje a KH Szinháztermében április 11. 18 óra. 

154. Somogyi András – hangok a fejemben stand up és paródia est Miskolcon az Ady Endre MK-ban április 11. 19 óra.
155. Kicsi Gesztenye Klub – Liza szülinapja Miskolcon a MÜHA-ban április 14. 11 óra.
156. A feleség negyvennél kezdődik – a Fórum szinház előadása Miskolcon a MÜHA-ban április 15. 19 óra.
157. Anyád kínja – színházi est Miskolcon a MÜHA-ban április 16. 19 óra.
158. Mádi nyitott pincék – Mád – Tállya – Monok e-bike túra április 12-14. 159. Költészet Napi programok Tokajban a Világörökség Bormúzeumban április 12. 17.30
160. Az illúzió mesterei Tokajban a Paulay Ede Színházban április 13. 16 és 19 órakor.

Magyar fellépők néhány Felvidéki Programon:
161. Charlie nagykoncertje Komarnoban április 12. 19 óra.
162. Barbárglamour – Bödőcs Tibor stand up estje Komárnoban április 13. 20.30

Színkiemelések:
Gasztronómiai fesztiválok narancssárga
Költészet Napi Rendezvények piros
Szinházi Vendégelőadások Barna,
Behívható és Partnerprogramok zöld.

Forrásaink: programturizmus.hu, jegy.hu, csodalatosmagyarorszag.hu, Facebook oldalak, nemzetiségi zenekarok fellépései, Az internet aktuális oldalai, Partnereink Honlapjai, Beküldött rendezvények.. A megjelentetni nem kívánt programokat, illusztráló képeket kérésre azonnal töröljük.

Adatvédelmi Tájékoztató – Adatvédelmi Irányelvek.