A „Legszínesebb” Húsvéti Ünnepekre ezuttal a „Zselic ékkövéből” a Szennai Skanzenből érkezett programokra szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét. A Kaposvártól mindössze 8 km-re, a Zselici Tájvédelmi Körzet területén fekvő Szennai Skanzen a gyönyörű természeti környezet mellett a múlttal való találkozás élményével és változatos programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat. Az országban harmadikként, 1978-ban megnyílt szabadtéri néprajzi múzeum egyedülálló módon egy élő falu közepén, a közösség aktív részvételével jött létre. Alapvető célja, hogy megőrizze és bemutassa Zselic és Belső-Somogy sokszínű népi kultúráját, gazdag tárgyi és szellemi örökségét. Az épített örökség megóvásáért és hiteles áttelepítéséért a múzeum 1982-ben elnyerte a rangos Europa Nostra-díjat.
. A Rendezvényfigyelő ötlete az volt, hogy megpróbáljuk kedvcsinálóként összegyűjteni a „legszínesebb Húsvéti Rendezvényeket”, és ezügyben körlevelet írtunk a leg-leg Szakértőknek, a Magyarországi Skanzeneknek és Falumúzeumoknak. Hozzá tesszük a leghíresebb MATYÓ és PALÓC HÚSVÉTI ÜNNEPI PROGRAMOKAT is. A héten várjuk a „Szeri Húsvét” anyagát Ópusztaszerről, és választani lehet a Hollókői, a Szentendrei Skanzen, a Szennai Skanzen, a Vasi Skanzen Húsvéti Programjai között.
A „Legszínesebb Húsvéti Rendezvények” – Húsvéti forgatag a Szennai Skanzenben 2025. április 18-21.
„Nagypénteken, szombaton és Húsvétvasárnap a lányok, asszonyok hagyományos technikákkal elkészíthetik saját hímestojásaikat, míg a legények, férfiak természetes alapanyagból készült szagos vízzel vértezhetik fel magukat a hétfői locsoláskodáshoz. Aki
pedig szeretne részese lenni a hagyományos zselici húsvéti locsolkodásnak, az látogasson el hozzánk április 21-én, Húsvéthétfőn is.A Zselic Táncegyüttes közreműködésével megelevenednek a múzeumi porták udvarai, láthatóak lesznek a táj népszokásai. A jó
hangulatról a táncosok mellett a Dió Banda, népzenei együttes gondoskodik.
A nap folyamán kemencében sült húsvéti pereckaláccsal kínáljuk látogatóinkat, népviseletben készíthetnek a csodás fotókat gyermekeikről.
Lesz helyi termékek vására, nyuszisimogató, kézműves kuckó,húsvéti népi játékudvar, tojásmotívum kereső játék.
Köszöntsük a tavaszt együtt a Szennai Skanzenben!”
illusztráló video:
Részletes program:
2025. április 18., péntek
Nagypéntek a hagyományos tojásfestés napja. Megtanulhatóak a Somogyban használt technikák, a megye néprajzi gyűjtései során fellelt mintákkal kipróbálható a gicázás, a maratás, a kaparás, legkisebbeknek az egyszerűbb berzselés.
2025. április 19., szombat
Nagyszombaton a tojásírás mellett a közelgő Szent György nap jegyében kiegészül programunk pásztortárgyak kiállításával.
2025. április 20., vasárnap
10-15 óra között vendégünk lesz Majorné Szabó Ildikó, hímestojás festő népi iparművész, a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület tagja. Segítségével megtanulható a hagyományos, művészi tojásírás.
Vasárnap somogyszobi portánkon természetes alapanyagokból már készül a szagosvíz az locsolkodásra készülő urak számára, természetesen hétfőn is gondoskodunk róla, hogy senki ne maradjon locsolóvíz nélkül.
2025. április 21. hétfő
Húsvéti Forgatagunk leglátványosabb napján színes programokkal várjuk látogatóinkat.
11:00 Megelevenednek a Zselic húsvéti hagyományai. A Zselic Táncegyüttes bemutatja a
húsvéthétfői locsolkodást, a komajárást, a húsvéti játszót, melynek végén közös táncra hívjuk
a közönséget.
Érdemes korábban érkezni, hiszen a gyönyörű viseletekben pompázó lányokkal és
legényekkel fotózkodni lehet a program megkezdése előtt.
13 órától kisszínpadunkon a Dió Banda muzsikál, így biztosítva a jó hangulatot a
továbbiakban is.
12-15 óra között népi játékudvarral kedveskedünk a családoknak, a közös játék élménye
teheti felejthetetlenné a napot.
A nap folyamán megkóstolható lesz a hagyományos húsvéti perec, a gyermekeket viseletbe
bújtatva lehet fényképeket készíteni, lesz nyuszisimogató és helyi termékek vására.”