Nyári Programok a Szabadtéri Szinpadokon, a Gasztronómiában és a Szabadtéri Nagykoncerteken 2025. július 3-9. I. oldal Programok Budapesten, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében a Balaton partján.

Július első teljes „rendezvényhetében” sorra nyitnak a Szabadtéri Szinpadok és a Várszinházak. Programjaikat összevontuk, így a teljes programkínálat nem érte el a 200-at, és 5 főoldalon éphogy elfért. A nyár derekán sokfelé találtunk kis településeken is nagy könnyűzenei és rockkoncertet, ahol több napig sztárok és ifjú tehetségek váltják egymást. Rögtön az első oldalon e célból kiemeljük Nagykovácsit, Szigetmonostort, Dunaújvárost, Sukorót és persze a Pándi Meggyfesztivált.

Nyári Programok a Szabadtéri Szinpadokon, a Gasztronómiában és a Szabadtéri Nagykoncerteken 2025. július 3-9. I. oldal Programok Budapesten, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében a Balaton partján.

Budapesten:
1. Margitszigeti Szabadtéri Szinpadon:
Rudolf musical, A Győri Nemzeti Színház és a Margitszigeti Színház közös produkciója. július 3-án, 4-én, és 5-én 20-órától
Aranyalma Páros: A kicsi dió – Szent Margit kolostor-romoknál július 6-án 10.30
2. Városmajori Szabadtéri Szinpadon:
Carlo Goldoni Csetepaté Premier. VÁROSMAJORI SZABADTÉRI SZÍNPAD/MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ előadása július 3-án, 4-én 19. óra
ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR: KIS ÉJI PARKZENE Július 5-én 20 órától.
FALUSI MARIANN: TÖRVÉNYTISZTELŐ TOLVAJOK Július 6-án 20 órától
STEIGERVALD KRISZTIÁN GENERÁCIÓS ÉLMÉNYESTJE Bujtor Balázs közreműködésével július 8-án 20 óra.
3. Derby Fesztivál a Kincsem Parkban július 5-6.

A Stand UP Comedy Humortársulat előadásai 2025. július 7-én Budapesten, 9-én Monoron.

Pest megyében:                                                                                                                   A Ráckevei Tourinform aktuális programjai Ráckevén és környékén 2025. július 4-9. 1. oldal. Duna part Feszt- a Bejövős Fesztivál Ráckevén július 3-6.                      2. oldalKisvárosi Nyári Esték 2025 Budakeszin:4. Danubia Ütőegyüttes X Széchenyi Produkció táncfiestája július 3. 20 óra
. 5. Gypo Circus × Szirota Jennifer. koncert július 4. 20 óra
6. Cseh Tamás 80 – Füst a szemében emlékkoncert július 9. 20 óra.
7. Falunap Monorierdőn július 5. a Kempingben A fellépők között Bikini, Irigy Hónaljmirigy.8. XIV. Pándi Meggyfesztivál és Falunap július 5. A főszereplő a Pándi Meggy minden formában süteménytől a sörig.. a fellépők között Polgár Peti, Szandi…
9. Falunap Csemőn a Templom téren július 5. Főzőverseny, erővrseny.. a fellépők között Magyar Operett Társulat, Unique, Mohikán…
10. XXXII. Áporka Napok a focipályán július 4-5. A fellépők között Bereczki Zoli, MC Hawer és a Tekknő..
11. Kolorádó Fesztivál Nagykovácsiban a Sztirlich Pál Cserkészparkban július 2-5.A rengeteg fellépő között az Analóg Balaton, Bohemian Betyars, Carson Coma… https://kolorado.hu/
12. V4 Fesztivál és Színház Találkozó Nagymaroson július 2-5.
13. Bor & Jazz a Dunakeszi szabadstrandon július 3-6. A fellépők között 4-én Parno Graszt, 5-én Kökény Attila & Rakonczai Viktor, 6-án Rakonczai Imre..
14. Iván Napi Táncház és koszorúfonás a Rozmaring Szerb Táncegyüttessel Budakalászon a KKMH-ban július 4.
15. Denagyvilág Fesztivál Szigetmonostoron július 3-5. A fellépők között Aurevoir, Szabó Balázs és Bandája, Cimbiland…
https://denagyvilag.hu/
16. Szájon lőtt tigris ( Rejtő est) Olt Tamás Rejtő Jenős, sanzonos, kalandos, légiós, fordulatos, tizennégy karátos estje, zenékkel Pilisjászfaluban július 5. 18 óra. Déryné Program!
17. Mézesvölgyi Nyár Veresegyházán:
A Fajok eredete a, A Nézőművészeti Kft előadása július 5-én 20.30 kor
Szép nyári nap a Veres 1 Szinház előadása július 6-án 20.30 kor.
Csingiling és a kalózok Kalandos Mese július 9-én 19 óra. A Turay Ida Szinház Előadása

Fejér megyében:
18. Királyok a Székesfehérvári belvárosban – Óriásbábok és koncertek az Országzászló téren július 5.
19. Sárkeresztesi Falunap a Sportpályán július 4-5. A fellépők között Apacuka, Peter Sramek, Boglárka …20. Baracskai Falunap a Sportpályán július 5. Főzőverseny, Habparty.. a fellépők között Alma, Varga Feri – Balássy Betty, ABBA Sisters, MC Hawer és Tekknő..21. EFOTT Fesztivál Sukorón július 9-13. A fellépők között Manuel, Carson Coma, Irie Maffia, Cseh Tamás emlékest.. 9-én.22. Rockmaraton Dunaújvárosban a Szalki-szigeten július 2-5. 3 szinpadon rockzenekerok váltják egymást 4 napon keresztül.
23. EDDA Művek Koncert Gárdonyban a Surfcamping területén július 5,

Komárom-Esztergom megyében:
24. Nagyigmándi Falunap július 5. Kispályás foci, lángossütés, Habparty, a fellépők között Buborék, Lord…
25. Esztergomi Várszínházban:
Móricz Zsigmond: Úri muri – Zenés színmű -a Komáromi Jókai Színház és az Esztergomi Várszínház közös bemutatója július 4. 20.30
Márai 125 – Márai Sándor est – Hirtling István felolvasó estje Esztergomban július 5. 20.30
26. A Púpos – musical Komáromban a Monostori erődben július 6. 20 óra. 27. Loveshake-színházi duett Komáromban a Csillag Erődben július 8. 20 óra.

Veszprém megyében:                                                                                                        Programok, Gyalog- és Vizitúrák a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban 2025. július 3-5.28. Kenesei Nyár Balatonkenesén: Miénk itt a tér – a Strandtéren a Platán Szinpadon július 4-5.          29. Pannon Pálinka és Gyümölcsfesztivál Csopakon, a strand parkolójában párlat-és pálinkaversennyel, programokkal július 4-6.
30, XI. Alsóörsi Sörfesztivál a Sirály Parkban július 9-13. Magyar, cseh, belga, angol és német sörökkel, sörivó versenyekkel, sörkóstolókkal, street fooddal…
31. Tihanyi Bujtor István Szinházban:
Rém rendes vendég komédia a Játékszin előadása július 4-én 20.30 kor
Ne most, drágám! bohózat a Veres 1 Szinház előadása Július 5-én 20:30 kor
Szigligeti Várudvaron:
32. Margaret Island július 4-5 Teltházas!
33. ZORÁN KONCERT július 8-án 21.00 órakor
34. A PÁL UTCAI FIÚK zenés játék két részben július 9-én 17.00 órakor – Pannon Várszinház
35. EGY ÉLETEM: MUCSI ZOLTÁN Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről július 9-én 21 órakor
36. Bazalt Napok Badacsonytördemicen július 4-6.
https://badacsony.com/events/details/4435-bazalt-napok-badacsonytordemicen
4-én 20.30 Meseautó – a Körúti Szinház előadása
5-én 10.30 Ludas Matyi – a Napraforgó Meseszinház előadása37. Gül Baba – a Sensum Arts előadása a Révfülöpi SzSz-on július 9. 20 óra.

Folytatások:
Nyári Programok a Szabadtéri Szinpadokon, a Gasztronómiában és a Szabadtéri Nagykoncerteken 2025. július 3-9. II. oldal programok Veszprém, Zala és Somogy megyében.
III. oldal Győr-Moson-Sopron, Vas, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében.
IV. oldal Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében
V. oldal Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és a 3 Észak-Magyarországi megyében, Magyar fellépők a Felvidéken és Erdélyben.

Színkiemelések:
Kiemelt fesztiválok piros
Szabadtéri Szinpadok, Rendezvénysorok neve sötétkék
Szinházi előadások barna
Motor és autós találkozók fekete
Falu és Városnapok lila, nemzetiségi döltbetüs
Gasztronómia, bor- sörünnepek narancssárga
Behívható és Partnerrendezvények zöld

Forrásaink: programturizmus.hu, jegy.hu, szinházak előadásai,csodalatosmagyarorszag.hu, Facebook oldalak, nemzetiségi zenekarok fellépései, Az internet aktuális oldalai, Partnereink Honlapjai, Beküldött rendezvények.. A megjelentetni nem kívánt programokat, illusztráló képeket kérésre azonnal töröljük.

Adatvédelmi Tájékoztató – Adatvédslmi Irányelvek

Nyári Programok a Szabadtéri Szinpadokon, a Gasztronómiában és a Szabadtéri Nagykoncerteken 2025. július 3-9. II. oldal programok Veszprém, Zala és Somogy megyében.

A második oldalról kiemeljük a Veszprémi Gyárkert koncertjeit, a Veszprémfestet, a Keszthelyfestet, a Siófoki Plázs koncerjeit..

Nyári Programok a Szabadtéri Szinpadokon, a Gasztronómiában és a Szabadtéri Nagykoncerteken 2025. július 3-9. II. oldal programok Veszprém, Zala és Somogy megyében.

Veszprém Gyárkert Kultúrpark koncertek:
40. 4-én Charlie, 5-én Ganxsta Zolee és a Kartell – 30 éves jubileumi turné
41. Rozé, Rizling és Jazz Napok Veszprémben az Óváros téren július 4-13. 10 nap, 30 borász, 30 koncert
https://www.veszpreminfo.hu/hu/esemenyek/roze-rizling-jazz-fesztival-2025
42. XXII. VeszprémFest július 8-12. – 5 nap, 5 világsztár lép fel a veszprémi História Kertben
43. Szentantalfai Falunap és Sportnap a Faluház udvarán és a sportpályán július 4-5. Piac, sporttornák, főzőverseny, koncertek….
44. XXV. Lovasi Napok a Lovasi Milleniumi Park és Lovasi Nagy Gyula Galériában július 4-5. Főzőversennyel, III. Balatoni Rota Futam -rotációs kapaversennyel, a fellépők között Nagy Nati, Peter Sramek…
45. Falunap Kolontáron a Rendezvénytéren július 5. Zenés ébresztővel, Off Road felvonulással, kispályás focival, a fellépők között Fésüs Nelly, Faterock… /600 fős kisközség Devecser közelében/
46. Sólyi Falunap és Fakanál Forgató július 5. /600 fő alatti kisközség Veszprém és Várpalota között/
47. Veszprémgalsai Falunap és Elszármazottak napja július 5. III. Parasztolimpia
48. Falunap Dörgicsén július 5. Főzőversennyel, kiállítással…
49. . Német Nemzetiségi Falunap Farkasgyepűn a Faluháznál július 6. 16 óra. A fellépők között német nemzetiségi tánccsoportok, Énekkarok, a Die Junge Kaiser Kapelle Pusztvámról..
50. A Halhatatlanság országa – Fabók Mancsi Bábszínháza Nyárádon a KH-ban július 4. 16 óra. Déryné Program!
51. Azért a kis bolondságért – Magyar népi pajzánságok Fabok Mancsi bábsziháza Nyárádon a KH-ban július 4 19 óra
52. Szerelmem Sárdy – Derzsi György estje Pécsejen a KH-ban július 4. 19 óra.

Zala megyében:
53. XVI. Keszegfesztivál Gyenesdiáson július 5-6. – Eszegess keszeget Gyenesen!
54. KeszthelyFest 2025 több helyszínen július 4-6. Sztárfellépők a Nagyszinpadon, Jazzszinpad, Tolkien Napok…55. Filmzenei koncert Zalaegerszegen a Dísz téren A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és a helyi tehetséges fiatalok előadása július 5.
56. Falunap Hagyárosböröndön a Haza park és környékén július 5. Főzőversennyel, kemencés sütéssel, gyerekprogramokkal, szinpadi fellépőkkel…57. Zalalövői Városnapok július 3-6. https://www.zalalovo.hu/aktualis/zalalovo-varos-napja-2025-07
58. Hagyományok Napja és Búcsú Nagykanizsán a Móricz Zs. MH udvarán július 6. 16 óra. A fellépők között Tárkány Művek, Hot Jazz Band…
59. Egervári Kastély Szinházban : Ezüstmenyasszony – a Turay Ida Szinház előadása június 4-5.
60. Azért a Kis Bolondságért, magyar népi pajzánságok- Fabók Mancsi Bábszínháza Szilvágyon a Pajta Közösségi Központban július 5-én 17 óra Déryné Program!
61- ” Az Igazat mondd, ne csak a valódit”Irodalmi összeállítás a XX. századi Istent Kereső Magyar Költők műveiből, Babits Mihály, 62. Ady Endre, József Attila, Pilinszky János Eperjes Károly előadásában. Paton a Kultúrotthonban , július 5-én 17 óra. Déryné Program!

Somogy megyében:
Plázs Siófok programjai:
63. Kökény Attila & Rakonczai Viktor nagyzenekaros koncert és Rakonczai Imre & The Blue Piano július 3. 19 óra.
64, Purebeat – Day & Night koncert július 4. 18 óra.
65. Carson Coma és Supermanagement július 4. 19 óra
66, Metzker Viktória & Friends július 4. 22 óra.
67, Krúbi – Spontán turné július 5. 19 óra.
68. Necc Party július 5. 22 óra.
69. Bagossy Brothers Company Csillag az égen Siófokon a Kálmán Imre Szabadtéri Szinpadon július 5-én 20.30 tól
70 XXV. Jazz és a Bor fesztiválja – Babos emlékére Balatonbogláron július 9-12.
71. Kultkikötő 20! – Születésnapi gála a Budapest Bárral Balatonbogláron!
72, Boldog születésnapot Avagy Hatan pizsamában A Pesti Művész Szinház előadása Balatonlelle- SzSz-on július 5. 20 óra.
73. Csákányi Falunap július 5. /300 fős kisközség a Marcali járásban/74. Tóti Nap Lengyeltótiban július 4-6. Gálaműsor a szinházteremben, Delta koncert, V-Tech, Varga Viktor… „Sisakos Sáskák” motoros felvonulás..
75. Falunap és Kultúrális Találkozó Miklósiban július 5. 12 órától. Főzőversennyel, német és horvát hagyományőrzők fellépésével, Weisz Viktor koncerttel…
76. Bulizz Nagyatádon július 4-5. A fellépők között Groovehouse,Kerozin, Bárány Attila…
77, Országos Marhalábszár Pörköltfőző Verseny Rádpusztán július 5. 9 órától.
78. Karádi Falunap július 5. A fellépők között Fekete László, helyi és meghívott népzenész, népitánc együttesek..

Folytatások:
Nyári Programok a Szabadtéri Szinpadokon, a Gasztronómiában és a Szabadtéri Nagykoncerteken 2025. július 3-9. III. oldal programok Győr-Moson-Sopron, Vas, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében.
IV. oldal Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében
V. oldal Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és a 3 Észak-Magyarországi megyében, Magyar fellépők a Felvidéken és Erdélyben.

Színkiemelések:
Kiemelt fesztiválok piros
Szabadtéri Szinpadok, Rendezvénysorok neve sötétkék
Szinházi előadások barna
Motor és autós találkozók fekete
Falu és Városnapok lila, nemzetiségi döltbetüs
Gasztronómia, bor- sörünnepek narancssárga
Behívható és Partnerrendezvények zöld

Forrásaink: programturizmus.hu, jegy.hu, szinházak előadásai,csodalatosmagyarorszag.hu, Facebook oldalak, nemzetiségi zenekarok fellépései, Az internet aktuális oldalai, Partnereink Honlapjai, Beküldött rendezvények.. A megjelentetni nem kívánt programokat, illusztráló képeket kérésre azonnal töröljük.

Adatvédelmi Tájékoztató – Adatvédslmi Irányelvek