Újévi Koncertek, Programok 2022. január 6-12. 2 oldalnyi Programkínáló.

Január második hete soha sem az eget rengető nagy fesztiválokról volt híres. Mondhatnánk azt is, a maradék Újévi Koncertek, Színpadi felnőtt és gyerek-előadások hete.
Áll még és látogatható az ország legnagyobb Betlehemje a Somogy megyei Vörsön 2022. január 23-ig.
Az Advent Szentendrén – Adventi Kézműves és Gasztronómiai Vásár január 10-ig.
Az Adventus Domini Vácon a Március 15. téren január 10-ig.
Két oldalnyi program gyűlt össze a fenti műfajokból.

Újévi Koncertek, Programok 2022. január 6-12. I. oldal: Budapest és a Dunántúl Pest megyétől Vas megyéig.

Budapesten:
1. Újév-köszöntő – Te Deum. A Hagyományok Háza ünnepi műsora a MÜPA-ban január 7. a a Magyar Állami Népi Együttes és a Fölszállott a páva televíziós seregszemle válogatott résztvevőivel.
2. A Budafoki Dohnányi Zenekar Évköszöntő Hangversenye a MÜPA-ban január 8. 19.30 óra.
3. A 100 tagú Cigányzenekar Újévi Koncertje a Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központban január 8. 19 óra.
4. Budapesti Strauss Zenekar – Újévi Keringővarázs a MOM Kult. Központban január 11. 19 óra.
5. Zsidó Jazz Fesztivál a Budapest Jazz Klubban január 4-től január végéig, februárban, augusztusban. Részletes program: /https://www.bjc.hu/programok/osszes-program/p1
6. XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 12-17.
7. Hétfői orgonakoncertek a Bazilikában január 10- 17 óra. Virágh András közreműködésével
8. Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó – Koncertszínház a Budapest Bárral a Várkert Bazárban január 10. 19 óra.
9-11. Budapest Music Center koncertek:
január 7. 20 óra Orchestra Nazionale Della Luna (BE/FI/FR)
és Opus Jazz Club
Január 11. 20 óra MAO – Legendás Albumok / Duke Ellington & John Coltrane
és Opus Jazz Club
Január 12. 20 óra David Yengibarian Trio
és Opus Jazz Club

Pest megyében:
12. Újév Köszöntő Gálakoncert Szigetszentmiklóson a a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével január 9. 17 óra.
13. Újévi Monarchia Koncert Szigetszentmártonban a Jókai Mór Művelődési Házban január 9. 16 óra.
14. Itt a tél – a Pilisvörösvári Művészetek Házában január 7..
15. A Gödöllői Szimfonikus Zenekar évköszöntő koncertje a Királyi Kastély Lovardában január 8-9. 19 óra.

Fejér megyében:
16. Házasságról szó sem lehet – Komédia 2 felvonásban Kápolnásnyéken a Csajághy Téli Pavilonban január 8. 19 óra.
17. Miskolci Gyökerek-Aranyosi Péter és Vida Péter közös estje Székesfehérváron január 12.
18. Anyósülés – Kovács András Péter önálló estje, előzenekar: Szabó Balázs Máté Székesfehérváron január 8. 18 óra.

Komárom-Esztergom megyében:
18. Újévi Koncert – Komáromi Kamarazenekar koncertje Komáromban január 9. 19 óra.
19. Évnyitó koncert – Az Oroszlányi Koncert Fesztivál Fúvószenekar Évnyitó koncertje a Kölcsey Ferenc Műv. Központban január 8. 17 óra.
20. Újévi koncert a Táti Fúvószenekarral január 9. 17 óra.
21. Világvégre – Kiss Ádám önálló estje, műsorvezető: Elek Péter Oroszlányban január 12. 19 óra.

Veszprém megyében:
22. Füred Séta gyerekeknek játékkal, kézműveskedéssel január 8. 10.30-tól.
23. A Kabóca Bábszínház előadásai a Veszprémi Agorában január 9. 10 és 11 óra.
24. Veszprém Hangvillában Hair – a Pannon Várszínház előadása január 9. 17 óra.
25. Michael Cooney: Nem ér a nevem – vígjáték a Táltosok Társulat előadásában Ajkán január 8- 17 óra.

Somogy megyében:
26. Újévi Gálakoncert Siófokon a Kálmán Imre Művelődési Központban január 7. 19 óra.
27. Budapesti Fesztiválzenekar újévi koncertje Kaposváron a Csiky Gergely Színházban január 7. 19 óra.

Győr-Moson-Sopron megyében:
28. A Győri Filharmonikus Zenekar koncertjei a Richter János Hangverseny- és Konferenciateremben január 6-án és 10-én 19 órakor.
29. Vaskakas Bábszínház előadásai január 8. 10 óra, 11 óra. 9-én 11 óra.
30. Újévköszöntő koncert Mosonmagyaróváron január 9. 18 óra.

Vas megyében:
31. A Sárvári Koncertfúvószenekar újévi koncertje január 8. 17 óra.
32. A Kőszegi Vonósok Újévi koncertje Kőszegen a Jurisics várban január 8.18 óra.33. Kőhalmi Zoltán estje Szombathelyen január 6.

Folytatás:
Újévi Koncertek, Programok 2022. január 6-12. II. oldal: Dél-Dunántúl. Alföld és Észak-Magyarország.

A Dumaszínház Előadásai 2022. Január 6-12.

A Stand up Comedi Live előadásai 2022. január 6-12.

Forrásaink: programturizmus.hu,, dumaszinház.hu,  jegy.hu, Facebook oldalak,  beküldött programok,  Az internet aktuális oldalai, Partnereink  Honlapjai.

A megjelentetni nem kívánt programokat, illusztráló képeket kérésre azonnal töröljük.

Adatvédelmi szabályzat.

TÖBB, MINT A BELFÖLDI RENDEZVÉNYEK, FESZTIVÁLOK, PROGRAMOK KEDVCSINÁLÓJA, NÉPSZERÜRŰSÍTŐJE! AZ ÚJ FŐOLDAL MEGJELENIK MINDEN HÓNAPBAN. TÁJÉKOZTAT, TANÍT, SZÓRAKOZTAT!