Címke: rendezvények a Duna-Dráva Nemzeti Parkban

A Duna-Dráva Nemzeti Park Programjai 2021. június 12-13.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Programjai 2021. június 12-13. Gyalogtúra, Kenutúra

1. Lappantyúk nyomában túra a Barcsi borókásban június 12. 19-22 óra között.
A túrán bemutatjuk a Barcsi borókásban élő különleges éjszakai madarunkat, a lappantyút. Ezen kívül a homoki élőhelyhez kötődő növény- és állatfajok megfigyelésére és az éjszakai erdő hangulatának megismerésére is lehetőség nyílik. Kis szerencsével macskabaglyot, aranysakált is hallhatunk.
A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges!
Tel.: 30/377-3393, 82/461-285
Részvételi díj: 700 Ft/fő
Időtartam 2-3 óra
Hossz 3 km.

2. Hódító hód kenutúra a Gemenci erdőben június 13. 15-18 óra között. Találkozó: Baja-Dunafürdő, Bárka Pihenőház.
A túra során szakvezető kalauzolásával kenuinkkal bejárjuk a Gemenci erdőben, Baja közelében található vadregényes Vén-Dunát, mely alig több mint száz évvel ezelőtt a Duna fő ága volt. Megismerkedhetünk a területen élő hódok életmódjával, megcsodálhatjuk a folyóparti ártéri erdőt, és az itt élő vízimadarakat. Az egykori folyóág végén, egy nagyobbacska szigetet megkerülve indulunk vissza a túra kiindulási pontjára.

A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges.
Részvételi díj: 1800 Ft/fő
E-mail: komlos@ddnp.hu

Forrás: a DDNP honlapja

A Duna-Dráva Nemzeti Park Programjai 2021. június 4-5. 9 órától.

A Dél-Dunántúl természeti értékeit őrzi a Duna-Dráva Nemzeti Park.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Programjai 2021. június 4-5. 9 órától.

1. Környezetvédelmi Világnap Pécsen a Pintér-kertben június 4.

A jeles nap alkalmából egy érdekes természetismereti sétára hívjuk az érdeklődőket. A program során megtekintjük a Pintér-kert Arborétum növényritkaságait, felfedezzük a kertben élő állatokat, majd megvizsgáljuk, hogy vajon mi magunk hogyan járulhatunk hozzá, ezen természeti értékek megóvásához. A séta arra is lehetőséget biztosít a résztvevőknek, hogy megtudják, hogy a Pintér-kert állat- és növényvilága miként tud hozzájárulni a biodiverzitás megőrzéséhez és a fenntarthatóság elősegítéséhez.
A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges!
E-mail: neubauern@ddnp.hu
Maximális létszám: 10 fő
Cím: 7625 Pécs, Tettye tér 9.
Részvételi díj: 500 Ft/fő
A Pintér-kert Arborétum Pécsett, a Mecsek-oldalra felkúszó Tettye városrészben helyezkedik el. Nevét Pintér János (1879-1933) nyugalmazott pécsi banktisztviselőről kapta. Bővebben: https://www.ddnp.hu/okoturizmus/bemutatohelyek/pinter-kert_arboretum

2. Orchidea túra a Csokonyavisontai Fás Legelő Természetvédelmi Területen május 5. 10 órától.
A többszáz éves tölgyfák között sétálva ismerkedhetünk meg az 1977 óta védett Csokonyavisontai Fás Legelő Természetvédelmi Terület múltjával, tájtörténetével, élővilágával, valamint megcsodálhatjuk a májusban virágzó orchideákat is.
A csokonyavisontai fás legelő még őrzi az évszázados hagyásfákat, valamint a savanyú homoktalajokra jellemző növénytársulásokat.

A terület védett értékei mellett a fás legelő tájképi értéke is figyelemre méltó. A terület tengerszintfeletti magassága 120-140 m között változik. E kis kiterjedésű területen belül is érezhető a Belső-Somogyi tájra jellemző változatosság, a homokbuckák és a köztük található mélyedések, laposok váltakozása.
A hullámos felszínen kialakult erdőtársulások közül megtalálhatóak a gyertyános-tölgyesek, a cseres-tölgyesek, valamint az égeres liget- és láperdők. A fás legelő az elmúlt századok legelőgazdálkodásának következtében alakult ki, mely során elsősorban szarvasmarhával és disznóval hasznosították a területet. A fás legelő legfontosabb védett növényfajai közé tartozik a halvány sáfrány, az őszi füzértekercs és a pompás kosbor. A gerinctelenek közül említést érdemel a nagy tűzlepke. A madarak közül fontosabb költő faj a fekete gólya, a barna kánya, a rétisas, a darázsölyv, a fekete harkály és a közép fakopáncs.
A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges!
Tel.: 30/377-3393, 82/461-285
Részvételi díj: 700 Ft/fő