Címke: búcsú

Szeptember Végén – Szüret, Jószágbehajtás, Gasztronómia, Kis koncertek 2020. szeptember 25-27. I. oldal: Budapest, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom megye.

Nem könnyű összerakni a megtartható programokat, ezért is hagyjuk az utolsó pillanatra a közzétételt. Mégis előfordul, hogy a vasárnap kikeresett és keresztpróbával ellenőrzött programokról csak aktuális napján olvashatjuk, hogy ELMARAD! De szeptember utolsó hetére is összegyűjtöttünk pár oldalnyi Rendezvénykínálót a beküldött partneri programokból és az interneten tanulmányozott lehetőségekből.

A hét rendezvényhatározó Jeles napja:
Szent Mihály nap szeptember 29.
A gazdasági év zárása, a Szent György napján kihajtott állatok behajtása, a pásztorok elszámolása, újra szegődtetésük. Tehát jeles pásztorünnep mulatságokkal, bálokkal, vásárokkal. Sok helyen – elsősorban az Alföldön és Eger környékén – Szent Mihály napja a szüret megkezdésének időpontja, a déli területeken, ahol már hamarabb kezdődött a szüret, Borszűrő Szent Mihály napjának is nevezték.
Sajnos az idén több településen elmarad, máshol nem is tervezték a megtartását. és ahol ezt a záradékot nem találtuk, ott is érdemes érdeklődni.

Szeptember Végén – Szüret, Jószágbehajtás, Gasztronómia, Kis koncertek 2020. szeptember 25-27. I. oldal: Budapest, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom megye.

Budapesten
Pörkölt Fesztivál Zuglóban, Pörkölt Parádé Parádés Hangulatban szeptember 25-27.
Eleven Ősz Fesztivál a Bartók Béla úton szeptember 25-26.
Újpesti Borvíkend a Szent István téren szeptember 25-27.
Nemzetközi automobil és tuningshow a Hungexpon szeptember 25-27.
32. Gazdagréti halászléfőző verseny szeptember 26.

Pest megyében
Szent Mihály-napi jószágbehajtás, állat-, termény- és kézművesvásár Tahitotfaluban a Tildy Zoltán híd Tahi hídfője melletti füves területen szeptember 27.

Szüreti Mulatságok, Kulturális Programok, Hajós Túrák Ráckevén és a Kis-Dunamentén 2020. szeptember 24-29.

Szentendrei Borfesztivál- Szentendrei Jazz- és Boresték szeptember 25-27.
Szüreti Bál Mogyoródon a Szent László Ált. Iskolában szeptember 26.
Szüreti napok Galgahévizen szeptember 26-27.
Szüreti felvonulás és bál Nagybörzsönyben szeptember 26 a Die Eber Kapelle-vel.
Szent Mihály-napi vásár Nagykőrösön szeptember 27.
Ceglédi Kossuth-toborzó ünnepély és Huszárfesztivál sajnos elmarad!
XX. Vecsési Káposztafeszt sajnos elmarad!

Fejér megyében
XI. Honvédfesztivál Pákozdon a Katonai Emlékparkban szeptember 21-29.
Szüreti Borangoló Etyeken szeptember 26. http://etyekiborangolo.hu/#!/program
Szent Mihály-napi behajtás Dinnyésen szeptember 26.
Quartettissimo Európai Vonósnégyes Fesztivál a Fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban szeptember 25-27.
Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál szeptember 26.
Fehérvári Irodalmi Napok közösségi fesztivál szeptember 24-27.

Komárom-Esztergom megyében
Esztergomi Lecsófesztivál és Lecsófőző verseny és Mozgásban az Erő -Sportnap szeptember 26.
VI. Most Feszt Tatabányán szeptember 22-27.

Folytatások:
Szeptember Végén – Szüret, Jószágbehajtás, Gasztronómia, Kis koncertek 2020. szeptember 25-27. II. oldal. a Balaton 3 megyéje, Nyugat- és Dél-Dunántúl.
III. oldal Alföld és Észak-Magyarország.

Most még inkább azt tanácsoljuk, a vírushelyzet változásai miatt érdemes leellenőrizni a kiválasztott programot, biztosan megtartják-e, esetleg előzetes regisztrációhoz kötik a részvételt. Néhány elmaradó rendezvénynél fel is tüntettük a helyzetet.

Forrásaink Partnereink beküldött sajtóértesítései, megadott honlapjai és az internet aktuális oldalai. A megjelentetni nem kívánt programokat, illusztrációként felhasznált képeket, téves információkat kérésre azonnal töröljük..

Adatkezelési tájékoztató -Adatvédelmi irányelvek.

Szobori búcsú Ópusztaszeren az ONTE területén 2020. szeptember 6.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik legsikeresebb, látványos programját rendezik szeptember 6-án. Ezt szeretnénk megosztani Miden Érdeklődővel.

Szobori búcsú Ópusztaszeren az ONTE területén 2020. szeptember 6.

A régi Szobori búcsúk hangulatát idézik meg az Emlékparkban: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek a búcsúra. A rendezvény keretén belül át a Szer Üzenete-díjat.
Az ünnep az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: több mint 100 évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről.
Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a környékbeliek Szobori Búcsú néven kezdték emlegetni a
Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket.
A szobor Árpádot, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény múltunkat jelenti. A Szobori búcsú eredeti üzenetével, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben „Szer Üzenete” néven az Emlékpark díjat alapított.                                                                            A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adják át évről évre a Szer Üzenete-díjat, olyan embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség,
hazaszeretet – juttatják el embertársainkhoz.
Részletes programok és helyszíneik:
10:00-10:30 Vendégváró muzsika a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar közreműködésével– Kunpár
10:30 Kocsik zenés bevonulása. Vendégeink felszállhatnak bármelyik kocsira– Kunhalom; Szer monostora
11:00 Ünnepi szentmise és Szer Üzenete-díj átadása a Kisteleki Glória
Gyermekkórus és a Harmónia Egyesület közreműködésével
Celebrálja: Antal Imre, Ópusztaszer plébánosa – Árpád-emlékmű
12:30 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya
13:00 Barboncás Társulat bábelőadása – Skanzen/Csongrádi halászház
13:30 Fogatok ügyességi versenye és a fogatok, lovaskocsik bemutatása – Nagyrét
15:00 Eredményhirdetés, a díjakat átadja: Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója – Nagyrét
15:30 Barboncás Társulat bábelőadása – Skanzen/Csongrádi halászház

Aki már járt az Emlékpark nagyrendezvényein, észrevehette, hogy egész nap programokkal szórakoztatják a vendégeket a park teljes területén.
Nomád Park: X. századi tevékenységek
Skanzen: Lovaskocsikázás a rendezvényen résztvevő fogatok közreműködésével – Emlékpark területe
Kézműves tevékenység – Pusztaszer-árpádhalmi tanyai iskola udvara
Kézműves tevékenység – Szeged-alsóvárosi porta
Autentikus tekerő muzsika a Dél-Alföldről a Nyenyere Egylet
közreműködésével – Emlékpark területe
Magyar népzene a Por Zenekarral – Emlékpark területe
Interaktív magyar néptánc az Üllési Fonó Néptáncegyüttessel – Skanzen területe
Mesekert Interaktív játszóház – Malom mellett
Szeri Gyógynövényház: Gyógynövényből készült teák kóstolója és ismertetője
Puszta Háza:  KNPI fotópályázataiból készült fotókiállítás
Látogatóközpont: „Szerét ejtették” 50 éves az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark c. kiállítás – Aula
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem: „A szegedi halasbicska és a késesmesterség” c. kiállítás – Hungarikum tárház
Rotunda: „A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás – Rotunda 3. emelet.
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Jegyinformáció:
A nyári belépőjegyárak érvényesek. A lovasbemutató ingyenesen tekinthető meg.
Nyitvatartás:
A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első
időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és
a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 17:30. Az Emlékpark 18 órakor zárja kapuit.