Szent Anna Napi Rendezvények, Búcsúk 2018. július 27-29.

A július vége legjelentősebb jeles napján Szent Annát ünneplik országszerte, a Füredi Anna Bálok utáni hétvégén. Szent Anna asszony a keresztény és az iszlám hagyományok szerint Szűz Mária édesanyja. Szent Anna nevét sok templom, búcsújáró hely viseli, több település a védőszentjét ünnepli a jeles napon. Védőszenti kultusza a palóc népcsoportnál a legnagyobb.

Szent Anna Napi Rendezvények, Búcsúk 2018. július 27-29.

1. XXII. Szent Anna napi Palóc Búcsú Balassagyarmat több helyszínén július 29.
A Palócok szeretett patrónájának kultuszát az idén is látványos hagyományőrző ruhákban felvonuló sokaság ünnepli. A búcsút megelőzi a Palóc Hagyományéltető Napok rendezvényei 27-28-án.
29-én 10 órakor indul a búcsújáró látványos népviseletes menet a Nagytemplomtól a Palóc ligetbe.
Útközben imádság a Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében található szandai kápolnánál.
10.30 órakor Ünnepi szentmise a szabadtéri Palóc Színpadon (eső esetén a Megyeháza nagytermében)
Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök szertartása után „Kerek egy ég alatt…” címmel közös éneklés palóc hagyományőrzőkkel.

2. Anna Napi Búcsú Béren július 22.
A Nógrád megyei kis faluban egy héttel előbb tartják a Palóc Búcsút, a szentmise után ünnepi ebéddel.

3.Anna Napi Búcsú Perbálon július 27-28-29.
A Pest megyei faluban a Szent Anna templom körül 3 napos szórakoztató programmal tisztelegnek.
27-én a templomban hangverseny, a Rendezvénysátorban 20 órakor kézműves sörök kóstolója, utána a Schwab’N Roses zenekar koncertje.
28-án Seven Days Jam 18 óra, Jazz Steps Band koncertje 20 óra, utána Retro Disco.
29-én Ünnepi szentmise a templomban 10.30
A Hősök terén: 15 órától kézműves vásár, lovagi udvar és kosárhinta, arcfestés, kézműves foglalkozások, térzene a Kövér Hattyúk zenekarral.
Rendezvénysátor: 15 órától Pátyi, budajenői, perbáli művészeti csoportok bemutatkozása.
20 órától Ghymes koncert.

4. Anna napi Búcsú Taksonyban a Szent Anna téren július 28. 
5. Szent Anna-napi Búcsú Fertőhomokon július 29. 
6.  Szent Anna Napi Lovasnapok és Vigasságok Kapuváron július 27-29.
Lovas bemutatók, lóversenyek, fogathajtó versenyek, a rendezvénysátorban kulturális programok, sörsátor, kézműves kirakodó, gyerekprogramok, játszóházak.
7. Anna Napi Búcsú Dombóváron a Szőlőhegyen július 29.
Város Önkormányzata és a Tinódi Ház közös szervezésében. 15 órától szórakoztató programok, Stifter Balázs: világslágerek egyvelege, EuroDance táncbemutató, Dombóvári Kutyás Egyesület bemutatója, DOZE (Dombóvári Zenész Egyesület)
18.00 Sztárvendég: MAGYAR RÓZSA
este utcabál a Mexx zenekarral.

8. Anna Napi Búcsú Kiskassán július 27-29.
Baranya megyei falucska a Mecsek és a Villányi hegység között. Német neve Kascha.
27-én Búcsúbál a Véméndi Szextettel
28-án kiállítások, Kézműves foglalkozások, kismesterség bemutatók, gyerekprogramok
Egészségügyi program,
Sváb gasztronómia: töltött káposzta készítése.
29-én 10 óra Szentmise Kiskassa katolikus templomában, utána koszorúzás.
A Kulturházban 13 órától Helyi termelők bemutatkozása, helyi termékek bemutatatása, árusítása:
Pici vonattal Kiskassa és a szomszéd falvak épített és természeti szépségeinek bemutatása.
Gyerekprogram, Bulesz Utazó Vidámpark Drávapalkonyáról
Gyerekeknek elektromos kisautózás a Kiskassai Polgárőrség támogatásával.
15 óra Kulturális műsor szereplőinek felvonulása a fő utcán a Band Of SreetS részvételével
16 óra Német nemzetiségi program: Stimmungsparade a Millich duóval
18 óra Siklós kistérségi német önkormányzatok tanácskozása
19 óra: Vendéglátás – Center Grill

9.Anna-napi Búcsú Noszvajon július 28-29.
28-án Utcabál az imányi Borplaccon
29-én búcsú a templom környéki utcákban kirakodóvásárral, gyerek és családi programokkal.

Erdélyben sok településen Anna napi vallási programok, zarándoklatok,  Anna napi Szórakoztató műsor Aradon július 28.
, Anna Bál Kolozson július 28.

Források : rendezvények, települések honlapjai

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..