JazzFiesta – Jazzgenerációk Balatongyörökön a templom alatti téren 2019. július 25.

A Balatongyöröki Tourinform júliusi programjait egy fergeteges jazzkoncert zárja.

JazzFiesta – Jazzgenerációk Balatongyörökön a templom alatti téren 2019. július 25.

A Kossuth utcában, a templom alatti kis téren, egy karnyújtásnyira a Balatontól rendezzük meg minden nyáron a Györöki JazzFiesta koncertsorozatot. Csütörtök esténként a jazz hangjaival telik meg a tér, miközben ragyognak ránk a csillagok.

Fellépők:
20.00 Szakonyi Milán – Hajdu Klára

Hajdu Klárát a hazai jazzközönség jól ismeri, hiszen 2004 és 2012 között az ország egyik legnépszerűbb jazz-zenekarának, a Balázs Elemér Group-nak volt az énekesnője. Ezzel a formációval két aranylemezt, illetve Fonogram-díjat is magáénak tudhat.
Szakonyi Milánt nem kell bemutatni a jazz rajongóknak. Több mint négy éve a Balázs Elemér Group férfi hangja. A két énekes a megismerkedésüket is ennek a zenekarnak köszönheti, hiszen egy éve Klára csatlakozott hozzájuk több hazai koncertre és egy amerikai turnéra.

21.30 Keszthelyi Jazz Műhely
A Keszthelyi Jazz Műhely keszthelyi és környékbeli profi zenészekből alakult együttes. Varga Endre fuvolaművész, zeneszerző és az együttes kezdetek óta a rendezvény egyfajta házigazdái.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..