Aratóünnep Ópusztaszeren az ONTE területén 2018. július 7.

Péter-Pál Napja után egy héttel a hagyományos Alföldi aratás népszokásait idézik fel az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, erről szól az ONTE rendezvény-meghívója, sajtóértesítése. A rendezvényre szívesen hívjuk fel a figyelmét Minden Kedves Olvasónknak.

Aratóünnep Ópusztaszeren az ONTE területén 2018. július 7.

A Parkban bemutatják a már régen elfeledett, aratáshoz kapcsolódó tevékenységeket: a szérűn való lóval történő nyomtatástól, a kézi malommal végezhető őrlésig, a gabona szeleléstől a kenyérsütésig. A Látogatók megkóstolhatják nagyanyáink hagyományos aratási ételeit, az aludttejet, a szalonnát vagy a frissen, kemencében sült házikenyeret.

Az Alföldi Aratóünnepen rendezett Tematikus Napon a mai kor emberéhez közel hozzák a régen elfeledett tevékenységeket, olyan módon, hogy azokat akár ki is próbálhassák. Az aratással kapcsolatos szokások bemutatása mellett kézműves foglalkozásokkal, népzenével, néptánccal, kiállításokkal és jó hangulattal várják Látogatókat.

Programok és helyszíneik:

11 óra Kézi aratás bemutatása – Skanzen/ Szentesi tanya mellett
13-18 óra Lóval történő nyomtatás bemutatása – Skanzen/ Szegedi tanya mellett
14 óra Lovasbemutató – Lovas pálya
16 óra Aratási bál megidézése a Por Zenekarral és az Üllési Fonó Táncegyüttessel – Skanzen/Olvasókör

Egész napos programok:

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: kézi orsózás, rokkázás, szalagszövés
Köles készítése kicsit másképp
Íjásztatás

Skanzen:
Kenyérsütés – Olvasókör
Bútorfestés – Községháza
Cséplőgép bemutatása filmvetítéssel – Olvasókör
Kézi cséplés, amelyet a látogatók is kipróbálhatnak – Malom mellett
Kézi malmos őrlés és darálás bemutatása, amelyet a látogatók is kipróbálhatnak – Malom mellett
Hagyományos aratási ételek bemutatása és kóstolása – Olvasókör
Gabona “öko” gyermek játszóház és foglalkozások – Szeged-alsóvárosi porta
Termékpiac – Piactér
Tárlatvezetés a Szentes-dónáti szélmalomban – Malom
Néptánc az Üllési Fonó Táncegyüttessel – skanzen területe
Autentikus népzene a Por zenekarral – skanzen területe

Puszta Háza:
„Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány ásványkiállítása”

Szeri Gyógynövényház és kert:
Gyógynövényből készült teák kóstolója és ismertetője
Gabonanövények napjainkban történő felhasználása

Látogatóközpont:
Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„A Nagy Háború emlékezete – képekben és tárgyakban” c. kiállítás – Aula

Rotunda:
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Készítse el saját birtokadományozó/köszöntő/házassági oklevelét! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”

A rendezvény napján a nyári nyitva tartásnak megfelelő belépőjegy árak érvényesek.
Nyitvatartás: 9-18. óra

Jó szórakozást kívánunk az ONTE látogatóinak !

Adatkezelési Tájékoztató !

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..