családi rendezvény kategória bejegyzései

Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben a Kőrösvölgyi Állatpark területén 2024. március 29-április 1.

Érdekes és változatos Húsvéti Programmal várja a vendégeit Szarvason a Kőrrösvölgyi Állatpark. A Kőrös-Maros Nemzeti Park értesítését szeretnénk megosztani Minden Érdeklődővel.

Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben a Kőrösvölgyi Állatpark területén 2024. március 29-április 1.

„Többek között állatismertetők, látványetetések, állatsimogató, izgalmas nyomozás, tojásfestés, tojáskeresés, kézműves programok és Nemzeti Parki Termék Védjegyes áruk vására is szerepel a repertoárban.Minden korosztály jól érezheti majd magát a Csáky-kastély kertjében az Anna-liget varázsaltos környezetében, ahol több mint 50 féle Kárpát-medencére jellemző állatfajjal találkozhatnak vendégeink. A Körösvölgyi Állatpark állandó szolgáltatásai mellett az ünnep négy napján, Nagypéntektől Húsvéthétfőig, számos extra programot és látnivalót kínálunk.

Vendégeink valóban találkozhatnak majd a program címét ihlető farkasokkal és bárányokkal is. A látogatók részt vehetnek a gím-, a dám- és a jávorszarvas, a farkasok, a fakó keselyűk, az európai bölények, a vaddisznók illetve a vízimadarak látványetetéssel egybekötött állatismertetőin.
A vállalkozó kedvűek mind a négy napon izgalmas nyomozásra indulhatnak majd, ugyanis a Körösvölgyi Állatpark lakói húsvéti képeslapok segítségével szeretnének valami nagyon fontosat üzenni a látogatóknak. A játék keretében a szerencsés fődíjas akár egész éves állatparki bérletet is nyerhet.
A legkisebbeket tojáskereséssel örvendeztetjük majd meg, ahol az ügyes tojástalálókat természetesen jutalomban részesítjük.
A Húsvét jegyében lesz hagyományos módszerekkel történő kézi tojásfestés, berzselt tojás készítés, írókázás és dekopázs technika is. Kézműves programok keretében vendégeink készíthetnek ünnepi tojástartót, nyuszi figurákat, húsvéti ajtódíszt vesszőből, festett kavicsokat és gyertyákat is. Idén újdonságként saját maguk által kreált amőbajátékot is hazavihetnek a lelkes kézművesek.

Természetesen most is vendégeink lesznek a finomabbnál finomabb termékeiket bemutató és kínáló Nemzeti Parki Termék Védjeggyel rendelkező termelőink és meghívott őstermelők is, akiknél nem csupán kóstolni, hanem vásárolni is lehet majd az ínyenc mézekből, sajtókból, lekvárokból, tojásokból.

A programokon való részvételt az adott napra szóló állatparki belépőjegy tartalmazza. Belépőjegy árainkról erre a linkre kattintva tájékozódhatnak:
https://www.kmnp.hu/hu/belepojegyek-berletek-a-korosvolgyi-allatparkban

A Körösvölgyi Állatpark március hónapban, így a program idején is 9-17 óra között látogatható. Jegypénztár, beléptetés 16 óráig, április 1-én már 9-18 óra között tart nyitva a park és 17 óráig lehet belépőt váltani.

Bízunk benne, hogy minden korosztály megtalálja majd a számára izgalmas érdekességet programjaink között. Íme, a napokra bontott, részletes kínálat, melyre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Kinn a bárány, benn a farkas- Húsvét a kastélykertben részletes program:
https://www.kmnp.hu/hu/hirek/kinn-a-barany-benn-a-farkas-husvet-a-kastelykertben-1246
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Körösvölgyi Állatpark
5540 Szarvas, Anna-liget 1.
Telefon: +36 30 475 1789
E-mail: korosvolgy@kmnp.hu
GPS koordináták: 46º 51’29.39” É 20º 31’ 31.57” K

A Kőrös-Maros Nemzeti Park Húsvéti Programra várja a vendégeit Réhelyre, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba március 31-április 1. között 9-17 óra között.
Részvételi díj: Felnőtt: 700,- Ft/fő; Diák, nyugdíjas 500,- Ft/fő
Információ, jelentkezés: Gyulai László területi turisztikai ügyintézőnél +36-70-669-5550
„Húsvéti programmal nyitjuk meg dévaványai bemutatóhelyünk kapuit természetkedvelő vendégeink előtt. Húsvétvasárnap és húsvéthétfőn 10.00 órakor túzokok és nyuszik látványetetésével, 11.00-12.00 óra között pedig tojásfestéssel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Mindkét nap lesz nyuszisimogató és az itt élő, őshonos magyar háziállat fajták egyedei is megcsodálhatók. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a látogatóközpontban komfortos szálláshelyek foglalhatók.”

 

Népi építészet Szarvason a Mini Magyarország makettparkban március 25-től.

Népi építészet Szarvason a Mini Magyarország makettparkban március 25-től.

Az idén már 11 éves Szarvasi Mini Magyarország makettpark megnyitása óta évről-évre fejleszt, megújul, kreatív ötletekkel tartja fent látogatói érdeklődését. Az elmúlt években a hazai épületeket erdélyi, felvidéki,  kárpátaljai és őrvidéki makettek követték. Legutóbb, a 2023-24-es év fordulójakor az ösküi kerektemplom, a
hercegkúti pincesor, a békéscsabai István Malom, a pécsi TV torony és a szatmárcsekei Kölcsey Mauzóleum  kapott helyett a makettek között.
Az idei lenyűgöző újdonságok sorában a park a magyar népi építészeti stílusokat, falusi életet bemutató épületegyüttesekkel tarkítja a kínálatát. Így megcsodálhatóak lesznek a balatonfelvidéki Salföld parasztbarokk épületei, Hollókő település
világörökségi védettségű házai, az Őrség szeres portái, és Torockó főtere is. Az újdonságok mellett folyamatosan zajlik a meglévő makettek hangzóvá, mozgóváalakítása, de az év minden napján látogatható Mini Magyarország makettpark környezete is folyamatosan épül, szépül.
Az új mini épületek húsvétkor is megtekinthetők, melyekkel együtt már több mintszáz épület makettet és vonat modellt csodálhatnak meg az érdeklődők. A szarvasi  Mini Magyarország nem csupán egy makettpark, de olyan élménypark, amelybenkicsiknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen emlékeket kínál. Ahová jó
visszatérni akkor is ha nincsenek újdonságok, de különösen, ha vannak…

A MAKETTPARKRÓL
Mini Magyarország makettpark Szarvas
A történelmi Magyarország mértani közepén, az ország legnagyobb Arborétumában található A  szarvasi Mini Magyarország makettpark, az ország legnagyobb, és egyben egyetlen interaktív  makettparkja. A makettpark az évek során Szarvas város legtöbb látogatót vonzó turisztikai
attrakciójává vált, melyet évente több mint 100 ezer látogató keres fel, és amely akár egy belépővelis megtekinthető az ország legnagyobb arborétumával, a híres Szarvasi Arborétummal együtt.
A Mini Magyarország makettpark hazánk, Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Őrvidék (Burgenland) történelmét, hagyományait, építészeti nevezetességeit mutatja be. A park évről évre bővül, így már  több mint 100 építészetéről, történelméről, földrajzi elhelyezkedéséről híres épület, kastély, templom, vár, állomásépület és vonat modell között kalandozhatunk, miközben több száz év
történelmi hagyománya, építészete és neves eseményei elevenednek meg a szemünk előtt. Az ország egyetlen interaktív makettparkja – ahol a makettek nagy része rejt mozgó vagy hangzó
meglepetést – minden Szarvasra kiránduló csoport, diák, pedagógus számára egyaránt kötelező program. Megcsodálható még Magyarország leghosszabb szabadtéri vasúti modell pályája, ahol
a több mint 600 méternyi mini vasúti sínen, alagutakon, hidakon, viadukton átkelő mini mozdonyok közlekednek, melyeket a látogatók indíthatnak gombnyomással. A kisgyermekek pedig
egy különleges és egyedi játszótéren tölthetik el még tartalmasabban kirándulásukat.

További információ:
Web: http://www.minimagyarorszag.hu/
E-mail: info@minimagyarorszag.hu
http://www.facebook.com/MiniMagyarorsz
agSzarvas