vásár kategória bejegyzései

Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben a Kőrösvölgyi Állatpark területén 2024. március 29-április 1.

Érdekes és változatos Húsvéti Programmal várja a vendégeit Szarvason a Kőrrösvölgyi Állatpark. A Kőrös-Maros Nemzeti Park értesítését szeretnénk megosztani Minden Érdeklődővel.

Kinn a bárány, benn a farkas – Húsvét a kastélykertben a Kőrösvölgyi Állatpark területén 2024. március 29-április 1.

„Többek között állatismertetők, látványetetések, állatsimogató, izgalmas nyomozás, tojásfestés, tojáskeresés, kézműves programok és Nemzeti Parki Termék Védjegyes áruk vására is szerepel a repertoárban.Minden korosztály jól érezheti majd magát a Csáky-kastély kertjében az Anna-liget varázsaltos környezetében, ahol több mint 50 féle Kárpát-medencére jellemző állatfajjal találkozhatnak vendégeink. A Körösvölgyi Állatpark állandó szolgáltatásai mellett az ünnep négy napján, Nagypéntektől Húsvéthétfőig, számos extra programot és látnivalót kínálunk.

Vendégeink valóban találkozhatnak majd a program címét ihlető farkasokkal és bárányokkal is. A látogatók részt vehetnek a gím-, a dám- és a jávorszarvas, a farkasok, a fakó keselyűk, az európai bölények, a vaddisznók illetve a vízimadarak látványetetéssel egybekötött állatismertetőin.
A vállalkozó kedvűek mind a négy napon izgalmas nyomozásra indulhatnak majd, ugyanis a Körösvölgyi Állatpark lakói húsvéti képeslapok segítségével szeretnének valami nagyon fontosat üzenni a látogatóknak. A játék keretében a szerencsés fődíjas akár egész éves állatparki bérletet is nyerhet.
A legkisebbeket tojáskereséssel örvendeztetjük majd meg, ahol az ügyes tojástalálókat természetesen jutalomban részesítjük.
A Húsvét jegyében lesz hagyományos módszerekkel történő kézi tojásfestés, berzselt tojás készítés, írókázás és dekopázs technika is. Kézműves programok keretében vendégeink készíthetnek ünnepi tojástartót, nyuszi figurákat, húsvéti ajtódíszt vesszőből, festett kavicsokat és gyertyákat is. Idén újdonságként saját maguk által kreált amőbajátékot is hazavihetnek a lelkes kézművesek.

Természetesen most is vendégeink lesznek a finomabbnál finomabb termékeiket bemutató és kínáló Nemzeti Parki Termék Védjeggyel rendelkező termelőink és meghívott őstermelők is, akiknél nem csupán kóstolni, hanem vásárolni is lehet majd az ínyenc mézekből, sajtókból, lekvárokból, tojásokból.

A programokon való részvételt az adott napra szóló állatparki belépőjegy tartalmazza. Belépőjegy árainkról erre a linkre kattintva tájékozódhatnak:
https://www.kmnp.hu/hu/belepojegyek-berletek-a-korosvolgyi-allatparkban

A Körösvölgyi Állatpark március hónapban, így a program idején is 9-17 óra között látogatható. Jegypénztár, beléptetés 16 óráig, április 1-én már 9-18 óra között tart nyitva a park és 17 óráig lehet belépőt váltani.

Bízunk benne, hogy minden korosztály megtalálja majd a számára izgalmas érdekességet programjaink között. Íme, a napokra bontott, részletes kínálat, melyre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Kinn a bárány, benn a farkas- Húsvét a kastélykertben részletes program:
https://www.kmnp.hu/hu/hirek/kinn-a-barany-benn-a-farkas-husvet-a-kastelykertben-1246
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Körösvölgyi Állatpark
5540 Szarvas, Anna-liget 1.
Telefon: +36 30 475 1789
E-mail: korosvolgy@kmnp.hu
GPS koordináták: 46º 51’29.39” É 20º 31’ 31.57” K

A Kőrös-Maros Nemzeti Park Húsvéti Programra várja a vendégeit Réhelyre, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba március 31-április 1. között 9-17 óra között.
Részvételi díj: Felnőtt: 700,- Ft/fő; Diák, nyugdíjas 500,- Ft/fő
Információ, jelentkezés: Gyulai László területi turisztikai ügyintézőnél +36-70-669-5550
„Húsvéti programmal nyitjuk meg dévaványai bemutatóhelyünk kapuit természetkedvelő vendégeink előtt. Húsvétvasárnap és húsvéthétfőn 10.00 órakor túzokok és nyuszik látványetetésével, 11.00-12.00 óra között pedig tojásfestéssel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Mindkét nap lesz nyuszisimogató és az itt élő, őshonos magyar háziállat fajták egyedei is megcsodálhatók. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a látogatóközpontban komfortos szálláshelyek foglalhatók.”

 

Több Napos Húsvéti Ünnepi Rendezvények, Locsolóbálok, Tavaszi Fesztiválok, Szinházi Vendégelőadások 2024. március 28-április 3. I. oldal Programok Budapesten, Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyében.

A következő Hosszú Hétvégére BOLDOG, BÉKÉS HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!!
140 program között válogathattok, de ez a szám messze van a több, mint 100-nyi Húsvéti Rendezvény számától. Közülük kiemeltük a több napos Nyulasságokat, a Locsoló Bálokat, a Skanzenek Ünnepi Programjait. Így is alig fért el a gyűjtemény 4 főoldalon.

Több Napos Húsvéti Ünnepi Rendezvények, Locsolóbálok, Tavaszi Fesztiválok, Szinházi Vendégelőadások 2024. március 28-április 3. I. oldal Programok Budapesten, Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyében.

Budapesten:
1. Húsvéti Sokadalom /Budapest Feszt/ a Mogyoródi úton március 29-április 1. 2. Húsvét a Ligetben március 29-április 1.
3. Fővárosi Állat és Növénykert: Húsvét az Állatkertben március 29-április 1.

5. Magyar Állami Népi Együttes: Kivirágzott keresztfája – Táncjáték húsvét ünnepére a MÜPA-ban március 31. 19 óra.
6. Szezonnyitó Húsvéthétfő a Vasúttörténeti Parkban április 1. Egész napos családi programok
7. X. Bach Mindenkinek Fesztivál március 16-31.
8. Emberfia húsvéti gálakoncert a Budapesti Operettszínházban március 29.
9. Szép nyári nap – Neoton musical a RAM-ban március 30. 19 óra. A Veres 1 Szinház előadása.

Pest megyében:
10. Váci Tavaszi Fesztivál március 9-május 8.
11. Sonkaszegő Fesztivál Vácon március 31.
12. Húsvéti Bál Pilisvörösváron a MÜHA-ban március 31. 20 óra. Zene Die Adlersteiner zenekar
13. Húsvét a Szentendrei Skanzenben március 31-április 1.
https://skanzen.hu/hu/programok/rendezvenyek/husvet-a-skanzenben
14. Húsvéti Sonkafesztivál Ráckevén március 30-április 1.
15. Húsvét és Ibolya Nap a Gödöllői Kastélyban március 31-április 1.
16. Gázláng – színház – A Scene Műhely előadása a Gödöllői Kastélyban március 30. 18 óra.
17. Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő mesejáték a Gödöllői Kastélyban március 31. 11 óra.
18. Húsvét a Budakeszi Arborétumban március 29-április 1.
19. Húsvéti Sváb Locsolóbál Budakalászon a KKMHK-ban március 31. Zene Takser Spatzen.

Fejér megyében:
20. XXIII. Óperenciás Fejér Vármegyei Mesemondó Verseny döntője Székesfehérváron március 28.
21. XXII. Húsvéti Tojáskereső Verseny Székesfehérváron március 30.
22-26. Húsvéti Készülődések, Programok Székesfehérvár több városrészében: március 28. a Kisfaludi Közösségi Házban. 29-én a Vízivárosi Közösségi Klubban, 30-án a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvaron és a Csalai Közösségi Téren. 30-án Húsvéti Tojáskereső Verseny a Zichy Ligetben.
27. Húsvéti Bárány és Sonkavásár a Velence Korzón március 29-április 1.
28. Húsvéti batyus bál Móron az Erzsébet téri Művelődési Házban március 31. 20 óra. Zene Happening Band.
29. Húsvéti nyulasságok az Előszállási állatparkban április 1.
30. Locsolóbál a Szári Kultúrházban március 31. Zene Die Eber Kapelle

Komárom-Esztergom megyében:
31. Szezonnyitó húsvéti vidámpark március 29-április 1. között a Top benzinkút mellett, Tatabánya és Vértesszőlős között.
32. Locsolóbál Tatabánya Alsógallán március 31. Zene Tarianer Spitzbuam.
33. Húsvét Tatán az Esterházy-kastélyban március 29-április 1.
34. Húsvéti programok a bajnai Sándor-Metternich kastélyban március 27-április 1.
35. Batyus Locsolóbál Nyergesújfaluban március 30. 20 óra. Zene Szomori Fiúk
36. Húsvéti Batyus Bál Tarjánban a KH-ban március 31. 20 óra. Zene Szomori Fiúk.
37. Húsvéti Bál Mányban március 31. Zene Werischwarer Burschen.

Folytatások:
Több Napos Húsvéti Ünnepi Rendezvények, Locsolóbálok, Tavaszi Fesztiválok, Szinházi Vendégelőadások 2024. március 28-április 3. II. oldal Programok a 3 Balatoni és a 2 Nyugat-Dunántúli megyében.
III. oldal Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megye
IV. oldal az Alföld Jász-Nagykun-Szolnok megyétől és a 3 Észak-Magyarországi megye.

Színkiemelések:
Gasztronómiai fesztiválok narancssárga
Tavaszi Fesztiválok piros
Kisvasuti Nyuszijáratok sötétkék aláhúzott.
Húsvéti Bálok, nemzetiségi Bálok barna döltbetüs.
Szinházi Vendégelőadások Barna,
Behívható és Partnerprogramok zöld.

Forrásaink: programturizmus.hu, jegy.hu, csodalatosmagyarorszag.hu, Facebook oldalak, nemzetiségi zenekarok fellépései, Az internet aktuális oldalai, Partnereink Honlapjai, Beküldött rendezvények.. A megjelentetni nem kívánt programokat, illusztráló képeket kérésre azonnal töröljük.

Adatvédelmi Tájékoztató – Adatvédelmi Irányelvek.