Címke: szinházi előadás

A Meteorológiai Tavasz Első Napjai: Programok, Koncertek, Szinházi Előadások 2024. február 29-március 6. I. oldal Budapest, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Győr-Moson-Sopron megyében.

A következő „rendezvényhéten” már csak egyet kell aludni, és ránk köszön a március! – reméljük hozza a Tavaszt is köszönés mellett. Elfogynak a „farsangutó” mulatságai, a „téltemetők”, bálok, kolbásztöltő versenyek. Lassan a Tavasz felé mutatnak a programok is. Nagy nehezen gyűlt össze 120 körüli kínálat, három oldalra osztottuk.

Fővárosi Állatkert

A hét Jeles Napja:  Vadvilág Világnapja március 3.
A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt (CITES) ezen a napon fogadták el 1973-ban. Rendezvények az Állatkertekben, Vadasparkokban..

A Meteorológiai Tavasz Első Napjai: Programok, Koncertek, Szinházi Előadások 2024. február 29-március 6. I. oldal Budapest, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Győr-Moson-Sopron megyében.

A Stand Up Comedy Humortársulat aktuális előadásai:
Baján a Bácskai Kulturpalotában február 29. 19 óra.
Budapesten a Stand Up Comedy Clubban – a Like The Gypsiesben március 5. 19 óra.
Gyöngyösön a Cinema Bridge Puskin termében március 6. 19 óra.

Budapesten:
1. Szép nyári nap – Neoton musical a RAM-ban február 29. 19 óra. A Veres 1 szinhz előadása.
2. Balk’n’Roll Party a Ferencvárosi MK-ban március 1. 19 óra. A fellépők között a Mydros együttes…
3. Görög táncház a Mydros együttessel Ferencvárosban – Meglepetés arab blokkal március 2. 18 óra. https://www.mydros.hu/events
4. Az illúzió mesterei a MOMKult-ban március 1.
5. Konyhakiállítás a Papp László Arénában március 1-3.

Pest megyében:                                                                                                                     A Ráckevei Tourinform aktuális programjai:                                                          Előadások, Kiállítások, Kulturális Estek, Sváb Disznótoros, Petőfi Mozgó Kiállítás Ráckevén és környékén 2024. március 1-6.6. Francia kamarazene fuvolára és zongorára – dr. Szegeczki Edina és Gereta Natália hangversenye Nagymaroson március 2.
7. Tudod, hogy nincs bocsánat – Hobo József Attila estje Nagymaroson március 3.
8. Bia Placc – Tavaszi kézműves vásár Biatorbágyon a Juhász F. MK-ban március 3. 10-16 óra között.
9. Cérnahangverseny – „Tavaszi szél vizet áraszt” Budakeszin március 2. 10.30
10. Kormos Anett Stand Up estje 18 éven felülieknek Budaörsön a Jókai Mőr MK-ban március 6. 19 óra.

Fejér megyében:
11. Télűző Máglyagyújtás és Farsangi Édes Napok a Velence Korzón március 1-3.
12. III. Kolbásztöltő verseny Bicske Város Kemencéjénél március 2.
13. II. Téltemető forgatag a mohácsi busókkal Mezőszilason március 2.

Komárom-Esztergom megyében
14. Leander Kills / NFR koncertek Tatabányán a Roxxy Musicban március 1. 19.30.
15. Brandnyúl – Mini Disco Tatabányán a Kertvárosi Bányász MO-ban március 3. 18 óra.
16. Valahol Európában – a Magyarock Dalszínház musicalje Komáromban a Monostori erődben március 2.

Veszprém megyében:                                                                                                         Túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a Barlangok hónapján.17-18. Veszprémi Tavaszi Fesztivál: Sikerdarabok a Pannon Várszinház előadásában:
OMEGA: Égi vándor március 2. 19 óra.
Dés László, Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György, Horváth Péter: Valahol Európában március 3. 17 óra.
19. Tavaszköszöntő Fúvóskoncert a Balatonfüred Város Fúvószenekarával a Füredi KK-ban március 2. 16 óra.
20. 3 Kívánság, avagy nem minden tündérpor – Interaktív zenés mesejáték óvodás kortól Balatonfüreden március 5. 10 óra.
21. Tavaszköszöntő vigasság Balatonfűzfőn március 1.
22. Küldetéses asszonyok – kamaraszinházi zenés előadás Sümegen március 2. 15 óra. 23. Bereczki Zoltán akusztik koncertje Ajkán március 1. 19 óra.
24. Na mi van? – Besenyő István és Laár András estje Ajkán március 6. 19 óra.
25. Borverseny Nemesgulácson a MH-ban március 1.

Zala megyében:                                                                                                                        A Balatongyöröki Tourinform programja:
Oscar díjas filmzenék február 29. 17 óra.
Kiss Tamás karnagy filmvetítéssel és élőzenével egybekötött interaktív előadása – korhatártól függetlenül!        
26. Oscar-díjas filmzenék Vonyarcvashegyen a MHK-ban március 6. 16.30-kor.
27. Tavaszváró családi nap Gyenesdiáson a Festetics Imre Élményközpontban március 3.
28. LGT Emlékzenekar koncertje Nagykanizsán a Medgyaszay Házban február 29. 19 óra.
29. Az ördög nem alszik – vígjáték Nagykanizsán a HSMK-ban március 2. 19 óra.
30. Bereczki Zoltán nőnapi koncertje Zalaegerszegen az Art Moziban március 5. 19 óra.

Somogy megyében:
31. Piramis koncert Kaposváron a Hang-Ár Music Pubban március 2. 20.30.
32. III. Grund Kolbásztöltő Fesztivál Balatonszabadin március 2.33. Fonyódi télbúcsúztató március 2. Fellépőkkel, felvonulással, kiszebáb égetéssel, busó vendégekkel.
34. Anconai szerelmesek – zenés komédia (AZ ELSŐ RÉSZ!) a Nagyatádi KSK-ban március 3.
A Roxínház produkciója.

Győr-Moson-Sopron megyében:
35. Clauságok – Liptai Claudia önálló teste Győrben február 29.
36. A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje Győrben március 1.
37. Ütős Fúvósok – a Győri Filharmonikus zenekar koncertje Győrben március 3. 16 óra.
38. Ray Cooney: Funny Money – Rossz pénz nem vész el – vígjáték Mosonmagyaróváron március 3. 19 óra.
39. A betörő – romantikus vígjáték Fertődön a KK-ban február 29. 19 óra – A Körúti Szinház előadása. 40. Ed Philips and the Memphis Patrol & Sonny and his Wild Cows koncertek Sopronban a Búgócsigában március 1. 19 óra.
41. Ganxsta Zolee és a Kartel koncert Sopronban a Búgócsigában március 2. 20 óra.
42. Balassi Bálint emléknap Nagycenken a Széchenyi kastélyban március 2. 11 órától.

Folytatások:
A Meteorológiai Tavasz Első Napjai: Programok, Koncertek, Szinházi Előadások 2024. február 29-március 6. II. oldal: Vas, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyében.
III. oldal: Programok az Alföldön Jász-Nagykun-Szolnok megyétől, a 3 Észak-Magyarországi megyében és Magyar Fellépők néhány Felvidéki rendezvényen.

szinkiemelések:
Farsangi Disznótorosok, Kolbásztöltők, narancssárga
Farsangi Téltemetők, Bálok Piros,
Szinházi Vendégelőadások Barna,
Behívható és Partnerprogramok zöld.

Forrásaink:  programturizmus.hu,  jegy.hu,  csodalatosmagyarorszag.hu,  Facebook oldalak,   nemzetiségi zenekarok fellépései,  Az internet aktuális oldalai, Partnereink  Honlapjai, Beküldött rendezvények..   A megjelentetni nem kívánt programokat, illusztráló képeket kérésre azonnal töröljük.

Adatvédelmi Tájékoztató – Adatvédelmi Irányelvek.

A Meteorológiai Tavasz Első Napjai: Programok, Koncertek, Szinházi Előadások 2024. február 29-március 6. II. oldal: Vas, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyében

A hónapfordulóra lassan elfogynak a Farsangi utómulatságok. Egy februári „ráadásnap” után kezdődik a Tavasz! Legalábbis reményeink szerint. 120 a heti Rendezvénykínáló 3 oldalon.
Az első oldalon programok Budapesttől Győr-Moson-Sopron megyég.

A Meteorológiai Tavasz Első Napjai: Programok, Koncertek, Szinházi Előadások 2024. február 29-március 6. II. oldal: Vas, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyében

Vas megyében:                                                                                                                       A VulkánSág heti hírleveléből:                                                                                    TOTÁL PLÁN Független Filmesek Fesztiválja 2024
Március 2-3.
43. Zorán Turné Szombathelyen az Agórában február 29. Teltház!
44. Hippolyt, a lakáj Szombathelyen az Agórában március 2. 19 óra.
45. Micimackó meséi – gyermekmusical az Agórában március 3. 10.30. A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása.
46. Csókos asszony – operett az Agórában március 3. 19 óra.
47. Rúzsa Magdi koncert az Agórában március 5. 19 óra.
48. Kitolás – Apanevelés kezdőknek és haladóknak – Lengyel Tamás önálló estje az Agórában március 6. 19 óra.
49. A Savaria Szimfonikus Zenekar koncertjei a Bartók teremben február 29. március 1-2-3. 19 óra.
50. Borkorcsolya verseny Kőszegen a Jurisics várban a KÖSZHÁZ-ban március 2. 15 óra. A Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesületének szervezésében.
51. IX. Pincés Kemencés Böllérverseny Lukácsházán a Csömötei hegyen március 2.
52. Télbúcsúztató túra Kőszegről az Irottkő Natúrparkban március 2. 9 óra.
53. Városi Művészeti Szemle Kőszegen március 5-8.
54. Magyar Álom vasutak – zenés kabaré Jánosházán március 6.

Tolna megyében:
55. Hamupipőke – mesejáték Szekszárdon február 27-29.
56. Szemenszedett Igazság avagy hazudni tudni kell! – vígjáték Dombóváron a MH-ban március 1. 19 óra. A Pesti Művész Szinház előadása.
57. Popfesztivál a Tamási Koncert-Fúvószenekarral március 2.

Baranya megyében:                                                                                                             A Duna-Dráva Nemzeti Park programjai a Barlangok hónapjában:58. Oda vagyok magáért – életrajzi zenés játék és koncert Pécsen a PPK Apáczai MH-ban március 2. 18 óra. 59. Áron András – The Moment lemezbemutató Pécsen a Zsolnay Negyedben február 29.
60. Pajor Tamás és Puzsér Róbert közös Szózene estje a Zsolnay Negyedben március 2. 19 óra.
61. Segítség! Iskola! – avagy Túlélőkalauz szülőknek a Zsolnay Negyedben március 6.
62. Árva fiú – Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal unplugged sorselemző előadóest február 29. 19 óra Pécs, PKK Apáczai Művelődési Ház. Spirit Szinház.
63. Svábbál Szentlőrincen az Ált. iskola ebédlőjében március 2. 20 óra. A Német Nemz. Ö. szervezésében, zene UnterRock együttes.

Alföld
Bács-Kiskun megyében:                                                                                                   Rendezvénymeghívó:                                                                                                        Vadvilág Világnapja a Kecskeméti Vadaskertben 2024. március 3.64. Zsebszinház – Gryllus Vilmos családi koncertje Kecskeméten a HA-ban március 2. 11 és 16 órakor.
65. Vuk a kis róka Baján a Bácskai KP-ban márcus 2. 16 óra. A Dörmögő Dömötör Színház előadása,
66. Rudán Joe Band koncert Baján a Hotel Elizabethben március 2.
67. Solt város borversenye március 5.

Csongrád-Csanád megyében:                                                                                       A Hódmezővásárhelyi Tourinform aktuális programjai:                            Vers és Prózamondó-, Szavalóverseny, Koncertek, Kiállítások, Kulturális Programok Hódmezővásárhelyen 2024. február 29-március 6.68. Szalonka Zenekar koncertje Szegeden az Agóra Dísztermében március 1. 18 óra. A Vándorzenészek Hajnala.
69. Görög táncház az Eleftheria táncegyüttessel Szegeden a Petőfi-telepi MH-ban március 2. 18 óra.
70. Punnany Akusztik 2.0 koncert Szegeden az IH-ban március 2. 20 óra.
71. A hisztis kiráykisasszony – zenés interaktiv mese az IH-ban március 3.
72. Egy életem – Mucsi Zoltán életrajzi stand-up estje az IH-ban március 4. 19 óra.
73. Boogie-woogie buli az IH Caféban március 6. 19 óra.
74. Árva fiú – Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal unplugged sorselemző előadóest február 29. 19 óra Szentesen . Spirit Szinház.
75. Clauságok – Liptai Claudia Önálló Teste Bordányban március 6.

Békés megyében:                                                                                                                  A visitgyula.com aktuális programjai:                                                                    Futóverseny, Szinházi előadás, Ismétlődő és Garantált programok Gyulán 2024. március 1-5.76. Top Lesz – Kormos Anett önálló estje Békéscsabán a Csabagyöngyében március 1. 19 óra.
77. Tompeti és barátai 15 éves szülinapi koncert a Csabagyöngyében március 2. 10.30-tól.
78. Magyar Lagzi – A Békéscsabai Diákönkormányzat saját szervezésű bálja a Csabagyöngyében március 2. 18.30.
79. Táncolnék a boldogságtól – Népszerű duettek és szólódallamok az operett, opera, musical és örökzöldek világából Orosházán a PMK-ban március 1. 18 óra.
80. Mezőberény 35 éve város – tematikus séta a Városházától március 1. 17 óra.
81. Tanulmány a nőkről. Zenés válóok két részben Mezőberényben március 1. Déryné program.

Folytatás:
A Meteorológiai Tavasz Első Napjai: Programok, Koncertek, Szinházi Előadások 2024. február 29-március 6. III. oldal: Programok az Alföldön Jász-Nagykun-Szolnoktól, a 3 Észak-Magyarországi megyében és Magyar Fellépők néhány Felvidéki Rendezvényen.

szinkiemelések:
Farsangi Disznótorosok, Kolbásztöltők, narancssárga
Farsangi Téltemetők, Bálok Piros,
Szinházi Vendégelőadások Barna,
Behívható és Partnerprogramok zöld.

Forrásaink:  programturizmus.hu,  jegy.hu,  csodalatosmagyarorszag.hu,  Facebook oldalak,   nemzetiségi zenekarok fellépései,  Az internet aktuális oldalai, Partnereink  Honlapjai, Beküldött rendezvények..   A megjelentetni nem kívánt programokat, illusztráló képeket kérésre azonnal töröljük.

Adatvédelmi Tájékoztató – Adatvédelmi Irányelvek.